Ma is a fülemben cseng annak az idegtépő kalapácsolásnak a hangja, amikor a mentők és a rendőrök együtt próbálták kiszabadítani a szomszéd nénit a saját lakása rácsos ablakának, ajtajának fogságából. Gangos házban lakni sajátos életforma, amihez hozzátartozik, hogy értesülünk valamennyi szomszédunk életének fordulatairól.
Általában éppen ez a néni leselkedett, alig elbújva a virágcserepei mögé; végül pedig mintha már nem is titkolta volna, hogy mindenkire kíváncsi. De kijönni nem mert, csak hetente egyszer-kétszer, miután gondosan ellenőrizte, hogy nincs mozgás a gangon, kimerészkedett meglocsolni a muskátlikat. Nem tudom, hány éves volt, mert minden hónapban 1-2 évvel idősebbnek mondta magát. Kilencven körül tippelem.
Egyedül lakott, rokonok ritkán látogatták, nyugdíjasklubba nem járt, végül egyedüli társaságként a szomszédok jártak át hozzá rimánkodva, hogy halkítsa le éjszakánként a tévét, mert nem lehetett megmaradni még a környéken sem. Sosem tudtam meg, hogy tényleg bezárta-e a családja a lakásba, vagy végül a süketség, a magány és az állandó félelem miatt nem tudott ajtót nyitni a mentőorvosnak. Órákon keresztül tartott, amíg megpróbálták kinyitni, kinyittatni vele az ajtaját. Nem sikerült. Kihívták a rendőröket is, akik először szép sorban elkezdték lepakolni az ablakból, ajtórácsról, gang-korlátról az évek alatt felhalmozott virágcserepeket. Hamar megtelt a nyolcvan centis folyosó, az emeleten senki sem tudott munkába, boltba, a gyerekért iskolába menni. Most mi néztük a néni ablakát, ahogy kalapáccsal, feszítővassal próbálták leverni róla a rácsot. A szomszéd nénit akkor láttuk utoljára, amikor a hordágyra szíjazva szlalomoztak vele a saját és a többi néni cserepes virágai között.
Azóta én nem teszek virágot a gangra. Tudom persze, hogy az ember igénye a zöldre, a szépre nem szűnik meg attól, hogy a belvárosban él. Ezen nem változtat semmilyen tűzbiztonsági előírás sem. De amikor eszembe jut, mennyi időbe telt levinni a hordágyat a teleaggatott gangról, meg tudok elégedni a parkban lévő virágágyásokkal.
Az V. kerületi önkormányzat már évek óta virágosztást tart tavasszal, most is volt pár napja. Ilyenkor kígyózó sorok várnak az ingyen cserepesnövényre, amit aztán otthon nemigen van máshová tenni, mint a gangra és esetleg utcai ablakba. Idén ráadásul még jogszabály-módosítást is kezdeményeznek, hiszen tűzbiztonsági okokból hivatalosan nem lehetne a folyosókat botanikus kertté alakítani – nem mintha valaha is ellenőrizték volna. Közben pedig nálunk nem találni „zöldtetőt”, „zöldfalat” az épületeken, és az is ésszerűbb megoldás lenne, hogy a belső udvarokon alakítsanak ki zöld felületeket. A nyári kánikulában és a levegőszennyezettség ellen is ez lenne az értelmes, egészséges megoldás. Bár igaz, hogy ezt nem lehet „ingyenes” ajándékként szétosztani, szatyorban hazavinni.
