Először a névfelirat, majd a kezében lévő pálca, most pedig könyék alatt a bal karja tűnt el a Madách-szobornak. Vilt Tibor szobrász alkotása éppen 40 éve áll a Margitszigeten, a Rózsakert déli végében.
A mostani csonkolás különlegessége, hogy komoly felkészülést igényelt a végrehajtótól. Egyértelműen csak flexszel lehetett azt a bal alkart levágni, konnektor meg nemigen van a környéken, úgyhogy kizárólag valami akkumulátoros megoldás jöhetett szóba. Egy ilyen gép ára pedig százezer forint körül kezdődik. Belegondoltatok már abba, hogy mennyi bronzszobrot kell ahhoz ellopni, hogy kitermeljék az árát? Nincsenek személyes tapasztalataim arról, milyen hangos és mennyi ideig tart egy bronzszobrot flexszel megrongálni, de azért csodálkozom, hogy senki semmit nem vett észre.
A Margitszigetet eddig is a Fővárosi Önkormányzat kezelte, az a hivatal volt a felelős az üzemeltetésért, takarításért, utcabútorokért, sőt, ott döntöttek a bérbeadásokról, engedélyekről, bringóhintóról, büféről, rendezvényekről. Az ezzel kapcsolatos díjak is oda érkeztek be. Amiből eddig nemigen forgattak vissza az állagmegóvásra, közbiztonságra. Csak közigazgatási szempontból tartozott a sziget a XIII. kerülethez, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az az egy választópolgár, aki hivatalosan a Margitszigeten rendelkezik állandó lakcímmel, az ügyeit a kerületi önkormányzatnál intézte, és a szigettel kapcsolatos szabályozási kérdések is a kerületnél voltak. Most pedig a Fővárosi Önkormányzat, aki a legjobb indulattal sem nevezhető gondos gazdának, még többet akar a fejlesztésekre hivatkozva.
A fejlesztések egyébként pontszerűek. Nemsokára elkészül a barcelonait utánzó szökőkút, napelemes közvilágítás lesz, a platánfákat érthetetlen módon körbeépítették – és mindennek közvetlen szomszédságában ott díszeleg a kidőlt kuka, az összerogyott pad, az ellopott kezű szobor. Végül a Margitsziget egy olyan hernyó lett, aminek csak a fele változik lepkévé, a másik felétől meg undorodunk.
Kattints és nem maradsz le a friss posztokról:
