Lechner Ödön tervezte házban újépítésű belvárosi lakások leköthetők. A környezet igazán exkluzív, a lakóparki egyformaság helyett itt tizenkét, nagy elődünket ábrázoló szobor fölé lehet költözni a tervek szerint 2016. első negyedévétől. Furcsán hangzik, pedig a Veres Pálné utca 9. felújítása nemcsak a műemlék épületek esetében szokatlan ráépítés és bővítés miatt szokatlan. A beruházó az V. kerületi önkormányzati ingatlanok egyik törzsvevője.
A híres Kecskeméti-házról van szó, aminek tervezésével 1872-ben bízta meg Kecskemét városa Lechner Ödönt és Pártos Gyulát. Az épület történetét az 1970-es évekig egy éve a Kép-tér blog dolgozta fel Lechner halálának 100. évfordulója alkalmából. A háromemeletes ház bérházként funkcionált sokáig, ahol vendégszobákat tartottak fenn és ahol kávéház is üzemelt. A homlokzat fülkéiben többek között Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Árpád fejedelem, Katona József, I. Rákóczi György mészkő szobra áll.
A második világháborúban bombatalálat érte, elpusztult az udvari szárny egy része, amit a hatvanas évek végi felújításkor sem állítottak helyre. Az épületben voltak sokáig a MÁV Utasellátó irodái, és a mai napig itt működik az egyik kultikus belvárosi klub, a Fat Mo’s is.
Egészen mostanáig foghíjas volt az épület. A Kecskeméti-ház átalakításának tervezésével megbízott építésziroda a Facebook-oldalán (kommentár nélkül) tette közzé a látványterveket.
A képeken az látszik, hogy a korábban elpusztult, udvari épületrész helyére modern beépítés kerül. Új tetőt építenek, ami alá további két szint épül, így a korábban három emeletes műemlék ötemeletessé bővül. Az átépítés márciusban kezdődött, akkor húztak állványzatot a teljes homlokzat elé, és akkor betonozták az óriásdaru talapzatát a friss díszburkolatú járdára. Mostanra elbontották a teljes tetőszerkezetet. A homlokzatra kitett hirdetés szerint 70 és 170 négyzetméter közötti lakásokat építenek, az átadást 2016. első negyedévére ígérik.
A projekttábla szerint a Kecskeméti-ház építtetője az Innerdistricts Ingatlanhasznosító Kft. Ennek a cégnek adott el az V. kerületi önkormányzat a 2010-ben összesen 8, nem lakás célú ingatlant az épületben. A cég ügyvezetője Győri László Jenő, az ő érdekeltségébe tartozott a kétezres években az építőiparban látványos sikereket elérő, majd hirtelen összerogyó Balusztrád-cégcsoport.
A nyilvános cégadatok szerint Győri 2010 óta a belvárosi ingatlanokból bevásárló, de csurgói központú, ingatlanfejlesztéssel, faktorálással, pénzügyi tanácsadással foglalkozó újabb cégcsoport (R-Investment cégek) környékén dolgozik. A Veres Pálné utca 9. második emeletén van a PriMont cégek székhelye, ahol Győri cégformától függően ügyvezető vagy igazgatósági tag. PriMont-érdekeltségbe tartozik a honlapján közzétett adatok szerint a Veres Pálné 9-en kívül a Báthori utca 8. és a Kossuth Lajos utca 9. (volt Úttörő Áruház) – mindkét utóbbiban egyébként Aldi üzemel.
Szintén ez a cégcsoport tulajdonolja a Ferenciek 2. – ahogy ők fogalmaznak – jelentős részét. Ez az épület a Királyi Bérpalota; műemlék, több mint egy éve tart az évek során elszürkült homlokzatának letisztítása. Ebben az esetben is az V. kerületi önkormányzat „törzsvevői” voltak: 2009 és 2010 során két különböző, de a cégcsoport érdekeltségi körébe tartozó projektcégen (Várinvest Kft., VIN-FAKTOR Zrt.) keresztül összesen 10, nem lakás céljára szolgáló helyiséget, magyarán irodát vettek meg.
A PriMont tulajdonában lévő belvárosi ingatlanok látványosan újulnak meg az elmúlt évben. A volt Úttörő Áruház homlokzatát az Aldi üzletnyitásával egy időben tették rendbe, a Királyi Bérház homlokzattisztítása halad, a Kecskeméti-ház tetőszerkezetét már visszabontották. Mindeközben Győri László Jenő - nem először - szerepel a NAV aktuális, 180 napot meghaladóan több mint 10 millió forint adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáján. (754. sor, 2015. 03. 21-i állapot,)