Értesülj elsőként, csatlakozz!

Lett Blikk-szobrunk, a Columbo-szobor már mindenórás és most itt a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű emlékmű híre. A kormány a Szabadság téren állít emléket az ország német megszállásának, mert hát tényleg, hol máshol? Már úgyis annyi szobor van itt, még egy már igazán nem oszt, nem szoroz. Megszoktuk, hogy itt mindig valami balhé van, majd a szemünk se rebben, amikor a neonáci fiatalok odaszoknak ünnepelni.

Amikor valamivel ilyen titokzatosak, hogy kivonják a szokásos engedélyeztetési, közbeszerzési eljárás alól, én csak egyre kíváncsibb leszek. Nem is a közpénz izgat már, azt meg lehet szokni, de mégis mit lehet akkorát sunnyogni egy szoborral kapcsolatban, hogy a témáján kívül semmit sem lehet nyilvánosságra hozni róla? Bár a téma önmagában is pikáns: Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára emlékeztetni a nagyérdeműt azért hátborzongató. Elfelejteni akkor se fogjuk tudni, ha akarjuk, talán jobb lenne diszkréten szégyenkezni vagy egy extra koszorút vinni Bajcsy-Zsilinszkynek ahelyett, hogy a nem is annyira kerek évfordulón kapkodva, titokban valami emlékművet dobunk össze a belvárosban.

A Szabadság tér Budapest egyik szimbolikus tere. Ide szobrot álltani vagy innen elbontatni sosem volt egy hétköznapi építési hatósági engedélyeztetési ügy. Minden lépéssel egy olyan „emlékbe” botlunk, ami tökéletesen megmutatja, hogy a 21. századi Magyarország se kiköpni, se lenyelni nem tudja a 20. századi Magyarországot. A tér tele van ilyen mócsingokkal, ellentmondásokkal, kényes diplomáciai egyensúlyokkal. Ezért aztán jó kérdés, hogy hol szorítanak helyet a német megszállásra emlékezéshez, és ide is meghívják-e majd a német külügyminisztert, ahogy 2011-ben Orbán Viktor együtt avatta a Reagan-szobrot Condoleezza Rice-szal.

És tényleg: nyilván nem lehet a német megszállás emlékművét a kedélyesen sétáló Reagan közelébe tenni. Sajátos lenne a szovjet hősi emlékmű szomszédságában is, főleg, hogy az emlékmű alá elesett katonák csontjait is eltemették. Kizárnám, hogy az USA nagykövetségi épületeinek ablakai alá tennék az új emlékművet – bár ezzel biztosan jól lehetne hergelni a tengerészgyalogosokat. Meg ott van Carl Lutz emléktáblája is, oda, ugye, nem? Nem kellene bolygatni a Tőzsdepalota előtti részt, az Újépület vértanúinak emlékművét sem ilyesmivel.

A Nemzeti Bank előtt állt a harmincas években a revizionista Magyar Fájdalom szobra, szóval a hely ideológiailag már bejáratott, ha itt lesz a német megszállás emlékműve, garantáltan sikerül megalkotni az új budapesti neonáci zarándokhelyet. A szélsőjobb fokozhatatlan gyönyöre persze az lenne, ha a Hazatérés Temploma közelébe tennék, például szembe az aktuális belpolitikai helyzetnek megfelelően hol elővett, hol eltett Horthy-szoborral. 

Ha a kormány 2013 utolsó napján még fürgén rendeletet tudott alkotni ennek az emlékműnek a létrehozásáról és egyúttal kivette minden engedélyezési, véleményezési eljárás hatálya alól, akkor egy lendülettel nyugodtan átnevezhette volna a teret Csata térnek. Mert ennek a közterületnek a szabadsághoz már semmi köze sincs. 

 Kattints és nem maradsz le a friss posztokról:

A belvárosi Fidesz-aktivisták első kampányfeladata, hogy két ismerősük nevét, címét, telefonszámát elküldjék a pártadatbázisba. Magyarország jobban teljesít, és ezzel a szimpatizánsoknak is lépést kell tartani. Frissül a lista – a te adataidat már megadta a szomszédod?

Levélben mozgósítja decemberben a tavaszi választási kampányához az önkéntes munkát vállaló aktivistákat Rogán kampánycsapata. Plakátolást, szórólapozást, telefonos győzködést vállalhatnak majd a szimpatizánsok, új elem azonban, hogy most két ismerős, rokon, barát vagy üzletfél adatainak közlését is kérik. Ők aztán majd törhetik a fejüket, hogyan kerültek be Fidesz-adatbázis legújabb verziójába.

Ha kipufogtuk magunkat a szemtelen adatszerzési módszeren, érdemes egy kis figyelmet fordítani az aktivistákat magasabb fordulatszámra pörgető levél retorikájára. A képzavarokon, valótlanságokon most ne akadjunk fenn, hagyjuk, hogy a mondanivaló jusson érvényre. Bevallom, én mostanáig arra gyanakodtam, hogy ezt a rákosista fordulatokban bővelkedő kommunikációs stílust csak a beavatatlan, mezei választópolgárok meggyőzésére használják, és zárt ajtók mögött már nem erőltetik a paranoid, a nemzetközi-helyzet-fokozódik típusú szöveget. Hát tévedtem. Ahogy olvasom Rogán Antal levelét, már látom is, ahogy a hadrendbe állított kapzsi bankárok nyála a billentyűzetemre csorog, a telhetetlen multik kicsavarják a gyerekeink kezéből az utolsó párizsis zsemlét, és a brüsszeli bürokraták – akik mellesleg lehetővé tették és pénzelték a komplett V. kerületi közterületi felújítási programot – éppen forgatják vissza az idő kerekét.

Mindenesetre szimpatizáns legyen a talpán, aki egy ilyen levél elolvasása után Xanax nélkül, lekapcsolt villanynál el mer aludni a polgári otthonában. Nincs itt idő henyélésre, lazaságra, karácsonyra, szeretet ünnepére, mert baszki, amíg mi karácsonyozunk, mások éppen külföldi pénzügyi körök érdekeit érvényesítik. Így aztán a levél végén sincs se puszi, se pá, se egy kellemes ünnepeket. Örüljön az aktivista, hogy ingyen dolgozhat, és várja csak azt a beígért Facebook-kampányt, mint a messiást. 

 Kattints és nem maradsz le a friss posztokról:

Éles, sarkos betonkockákkal védik a kerékpársávot az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, de a járda és a bicikliút közötti akadálymentesítésről elfelejtkeztek. A járda szintben van, nincs fehér bottal érzékelhető rácsozás. Miért olyan bonyolult olyan útszakaszt tervezni, ahol minden közlekedésben résztvevő egyenlő feltételekkel indulhat?

Erre a kerékpársávra biztosan nem fognak pofátlan autósok parkolni, hiszen ezeken a betonkockákon csak kamazzal lehetne átkelni. Akik pedig figyelmetlenül kanyarodnak, már kaphatják is elő a pótkereket a csomagtartóból. Rendben is van ez így: inkább a durrdefekt, mint elsodorni valakit a kerékpársávról. Halad a felújítás az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, készen vannak a betonozással, a napokban átadták a Váci utca északi és déli részét összekötő gyalogátkelőt is. Nejlonba csomagolva ott sorakoznak már az új hulladékgyűjtők és kerékpártárolók, mindkettőből van elég, vadiúj, szép mind. Ha már a Kossuth Lajos utca forgalomcsökkentéséből semmi sem lett, legalább azzal vigasztalódhatunk egy kicsit, hogy biciklivel kényelmesebben lehet majd közlekedni a környéken. 

Már megint csak az akadálymentesítés nem sikerül tisztességesen, és ez az EU-s forrásból megvalósított fejlesztésnél különösen ciki. Az látszik, hogy megpróbálták, de ész és minimális beleérző képesség nélkül. Így jöhetett létre az a gyalogátkelő, amit csak rácsozás jelez, de vezető sáv nem visz hozzá. Sőt, mivel a járda és a biciklissáv a környékén mindenhol egy szintben van, úgy sétálhat majd itt ki a kerékpárosok és az autósok közé a zebrát kereső látássérült, hogy semmit sem vesz észre belőle. Amitől extra kellemetlen az egész, éppen az, hogy helyenként akadálymentesítettek, de így a meglévő jelzésekre sem lehet hagyatkozni. 

A híddal párhuzamos szakasz nagy részén a járda és a kerékpársáv között nincs lelépő, de más jelzést sem sikerült kialakítani. Így szokatlan szerepben találhatja magát az egyszeri városi biciklista: erre a pár száz méterre ő lesz a legerősebb. Az autósok már nem háborgathatják, viszont nem árt, ha megtanul fohászkodni és hirtelen fékezni, mert bármikor elé léphet egy gyengén látó gyalogos.

 Kattints és nem maradsz le a friss posztokról:

Férfi, női bőrkesztyű! Kétezerér’ a kesztyű! Kisnaccsád, magának odadom ezeröté’. Mert most éppen a kesztyűnek van szezonja a belvárosban az utcai árusoknál. Szokásos sétám során, egy órán belül a Jászain, a Kossuth téren, a Váci utcában, sőt, a Deák Ferenc utcában hárman is színes kesztyűket akartak eladni nekem. Pedig múlt szerdán bejelentették, hogy az adventi időszakra sikerült rendet tenni az illegális árusok körében Budapest kiemelt pontjain.  

Hatalmas „na végre” élményem volt alig egy hete, amikor Pető György, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság igazgatója azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy „két hétbe sem tellett, s Budapest kiemelt pontjain felszámoltuk az illegális árusítást”. Ez aztán a kemény csávó – gondoltam - , nem vacakol, lerendezi nekünk a Vörösmarty téri nyivákoló plüsskutyákat és a Széll Kálmán téren mamabugyikat kínáló zugárusokat. Még az is megfordult a fejemben, hogy van annyi jó érzés a közterületesek főnökeiben, hogy a hajléktalanok izélgetése helyett első körben inkább az importkoldusokra és a zugárusokra fordítják a szabad kapacitásaikat.

A nagy bejelentésről villámgyorsan kiderült, hogy csupán egy nagy kamuról van szó. A kesztyűsök továbbra is vidáman kínálgatják a portékájukat, a Deák Ferenc utcában például hárman egy csapatban, abból a fajtából, aki még utánad is jön, és egy utcasarokkal később is erőszakolja rád a gagyi cuccot. A Fashion Street-i karácsonyi hangulatba betoppant a hasonlóan rámenős, kopasz-tetkós kétajtós szekrény is, aki szegény-szerencsétlen-árvagyerekek „javára” árulta a képeslapot. De kaptam kihagyhatatlan ajánlatot övre és pokrócra a Szent István körúton, fagyöngyre a Jászain a 4-6-os megállójában, és kétszer meghittérítettek (bár az nem illegális). A Falk Miksa utca torkolatánál a térfigyelő kamera tövében megy a feketézés – zavartalanul. És a felújítások ellenére zavartalanul dolgozik tovább a személyes kedvencem is a Váci utcai Zara előtt: ez a nő is a képeslapos bizniszben van, de ő teljesen innovatívan áll hozzá, hiszen még jó hangosan le is büdöskurváz, ha nem szállsz be a nyilvánvalóan nem jótékonysági gyűjtésébe.

Így meg csak két lehetséges következtetés adódik: vagy ezek a Belvárosi helyek nem tartoznak Budapest kiemelt pontjai közé, vagy túl hamar sikerült előállni a győzelmi jelentéssel. Szóval, kedves Pető György, mielőtt legközelebb valami tököset nyilatkozik a Magyar Nemzetnek, legyen szíves, tegyen már egy rövidke sétát a Belvárosban, és vegyen magának bőrkesztyűt ezerötér.

 Kattints és nem maradsz le a friss posztokról: