.jpg)
Egyszerűen az a baj, hogy több az eszkimó, mint a fóka, azaz jóval többen akarnak itt parkolni, mint ahány parkolóhely van. Ráadásul évek óta terjed az a városi legenda is, hogy a kerületi önkormányzat több lakossági parkolási engedélyt ad ki (azaz ingyenes parkolásra jogosító matricát a bejelentett lakcímmel rendelkezőknek), mint ahány tényleges parkolóhely van a kerületben. Azaz a fóka már rég elfogyott, amikor a más kerületi ideérkező eszkimók – akár sok-sok pénzért is - de szeretnének még egy kicsit fókára vadászni.
A parkolási díj emelésével és néhány utcában a behajtás korlátozásával az ide érkezőket akarják eltántorítani attól, hogy itt parkoljanak. Most arról fogok mesélni, hogy az itt lakókat hogyan korlátozza a saját önkormányzatuk a parkolásban. Eddig minden januárban kértünk egy időpontot az okmányirodában, majd személyesen befáradtunk, megmutattuk a személyi igazolványunkat, ők megmondták, hogy a lakhelyünk szerint az autónk milyen zónába tartozik, majd megkaptuk a matricát, megköszöntük, örültünk, hogy gyors és kedves volt az ügyfélszolgálatos, hazamentünk, felragasztottuk és kész.
Bevált, jól működő gyakorlat volt, ezért most nagy változásokat foganatosított a hivatal. Idén levelet és egy űrlapot kaptunk postán. A levélben a polgármester és a jegyző közösen megírta nekünk, hogy mennyit kell fizetni azoknak a parkolási engedélyért, akiknek két autójuk van. Ugyanis a második autóé nincs ingyen, évente 32 ezer és 76 ezer Ft közötti összeget kell fizetni érte. (Nem igazságos ez persze, mert más budapesti polgárokra nem ilyen szabályok érvényesek, de oké, értjük, kevés a hely, tudomásul vettük.)
Bemutatják a dokumentumban a kerület „övezeti felosztását” is, utcanevekkel körülírva házszám nélkül, és magyarázatképp mellékelnek hozzá kétszer két centiméteres fénymásolt térképdarabkákat, ahol a Bazilika 5 milliméteres, más épület nem kivehető és nagyítóval se olvashatók le az utcanevek. Ez alapján kellene nekünk megállapítanunk és az űrlapba beírnunk, milyen típusú „hozzájárulást” kérünk, vagyis melyik területekre való behajtást teszi majd lehetővé a matricánk. Ha valamilyen csoda, mikroszkóp vagy egy parafenomén segítsége folytán ki tudtuk tölteni a lapot, még mindig izgulhatunk, hogy jól csináltuk-e, mert persze jól meg is vagyunk fenyegetve: „A kérelem nyomtatvány hiányos kitöltése (…) esetén a parkolási engedély nem adható ki.”
(A témát folytatjuk.)