E történelmi levegőjű városrészben évről-évre egyre kevesebben élnek. Vajon jól érezzük-e magunkat lakóhelyünkön? Elégedettek vagyunk-e környezetünkkel? Ha változtatnánk valamin, mi lenne az?
Célunk, hogy ezzel az oldallal nyilvános fórumot biztosítsunk olyan véleményeknek és javaslatoknak, amelyekkel elősegíthetjük lakóhelyünk jobbá tételét.
Levélben fordult Rogán Antal polgármester a kerület Tulajdonosi Bizottságához, és a négy nagy értékű, V. kerületi műemlék épület értékesítésére vonatkozó pályázat eredménytelenné nyilvánítását és új pályázat kiírását kérte. A bizottság sürgősséggel, egy nap…
Még időben elköltöztette a belvárosi polgármester a Szent István Általános Iskolát a Bazilika mellől, így akadályozva meg, hogy a műemlék épületet át kelljen adni használatba a Klebelsberg Intézményfenntartónak. A nagy értékű ingatlant már árulja is az V. kerületi…
Miközben az állam még a kisajátítási és a levéltári törvény módosítását sem találta túlzásnak két Kossuth téri ingatlan megszerzéséért, addig az V. kerületi önkormányzat szabadul a nemzet főterén lévő tulajdonától. A tér rekonstrukciójának megkezdése után adták…
Ingyen, házhoz szállítva érkeznek a celebhírek a belvárosi postaládákba – mert megérdemeljük. Egészalakos Sarka Kata fényképpel, Balatonban pancsizó Rogán-családdal és Vastag Tomi exkluzív interjúval dúsított Blikk-utánzatot adott ki az V. kerületi Fidesz.
Sok képpel,…