Értesülj elsőként, csatlakozz!

Azt a viccet hallottad, hogy miért kellett fákat kivágni az Olimpiai parkban? Hogy legyen hová ültetni a Kossuth téri fák pótlását.

Az V. kerület helyi rendeletben írja elő, hogy pótolni kell a területén kivágott fákat, és ez természetesen a Kossuth téri építkezés kapcsán kivágott összesen 286 darab fára is vonatkozik. Ráadásul a pótlást nem darabszám szerint, hanem a fák törzsátmérőjének arányában kell elvégezni. A beruházó Országgyűlés Hivatala nem erőltette meg magát, hogy korrekt tervet készítsen az új fák ültetésére, így végül a pótlás több mint 63%-át nem az V. kerületben ültetik el, ráadásul a fák harmada helyett nem is lesz új, mert pénzbeli megváltást fizettek értük.

A fenti viccet pedig akár komolyan is lehet venni: az összesen pótolni szükséges 626 darab fából 25-öt tényleg az Olimpiai parkban fognak elültetni. Az ültetéseknek 2014. áprilisáig meg kell lenniük, ezért az ügyet lezárni hivatott határozatokat a kerületi önkormányzat bizottságai október elején szép csendben meghozták, szó nélkül elfogadva a kerületnek egyáltalán nem kedvező pótlási koncepciót. Nem csoda, hogy sem az önkormányzat honlapján, sem a helyi újságban nem szóltak a döntésről egy szót se.

Egy kis vágástörténet

Az önkormányzati jóváhagyás azt jelenti, hogy közigazgatási értelemben a Belváros számára lezárult a Kossuth téri fák története. Érdemes tehát mérleget vonni az elmúlt másfél év eseményeiről. 2012 februárjában összesen 76 darab fa és 448m2 cserje kivágására adott engedélyt a kerületi Építési és Műszaki Osztály, ráadásul a döntést rekordsebesen, 8 napon belül meghozták. Ez alapján vágták ki a tér északi oldalán, a leendő látogatóközpont területén álló fákat, összesen 60 egészséges és 16 beteg egyedet. A beruházó már a kérelmében jelezte, hogy a növények utáni pótlási kötelezettségét pénzben akarja megváltani, azaz 54,2 millió Ft-ot befizet a kerületi önkormányzat Környezetvédelmi Alapjába.

Egy évvel később, 2013. áprilisában kelt a tér többi részére vonatkozó fakivágási engedély. Ekkor 210 fa sorsa dőlt el, melyből 17 egészségeset térrendezési okokból, 94 egészségeset esztétikai és térrendezési okokból, valamint 99-et egészségügyi okokból vágtak ki. Itt sem lehetett panasz az ügyintézés tempójára: a beruházó április 16-án benyújtott kérelmére már április 18-án kész volt az engedélyt adó határozat úgy, hogy addigra már az V. kerületi önkormányzat két bizottsága is megtárgyalta.

Ültetni sokkal nehezebb

Egyáltalán nem ment ilyen flottul a fák pótlásának elintézése: öt hónapig tartott mire a második körben kivágott 210 fa pótlására letettek egy szedett-vedett javaslatot. A „fás szárú növények védelméről” szóló helyi rendelet  előírása szerint ugyanis a kivágott fákat új ültetésével pótolni kell, és amennyiben ez nem lehetséges, meg lehet váltani a Környezetvédelmi Alapba történő pénzbefizetéssel, illetve – közterületre, társasházak udvarába - dézsás növények kihelyezésével.

Ugyanez a rendelet írja elő, hogy az egészséges fák helyett törzsátmérőjük arányában kell újakat ültetni, illetve a pénzbeli megváltást is volumenében, nem pedig darabszám szerint kell megfizetni. Egy 8 cm-es törzsátmérőjű fa „kivágásának ára” br. 270 ezer Ft. A leendő látogatóközpont feletti favágásért kifizetett 54,2 millió mellett tehát újabb 78,8 millió Ft-ot kellett volna átutalni. A beruházó így inkább a faültetést választotta, rögtön le is egyeztette a Csepeli Önkormányzattal, hogy indulnak a fák, készüljenek a kertvárosi óvodák, iskolák, mert majd a Belváros helyett oda ültetik a pótlást.

Ez a verzió az egyébként a beruházás során az érdekképviseleti funkciójáról teljesen megfeledkező V. kerületi Önkormányzatnál is megrökönyödést keltett, és ezért még áprilisban határozatban javasolta az Országgyűlés Hivatalának, hogy mielőtt Csepelre erdőt ültetnének, kérdezzék meg a szomszédos kerületeket, hogy hány fát tudnának befogadni. Hatvan napon belüli választ kértek.

Mégis Csepel a befutó

A hatvan napból végül öt hónap lett, és kis különbséggel újra ugyanaz a javaslat érkezett a Hivataltól. Már nyár vége volt, mire a beruházás bonyolítója észbe kapott, és gyorsan küldött egy körímélt az I., VI., VII., VIII., IX. és XIII. kerületi önkormányzatok ügyintézőinek, hogy írják meg, hová lehetne náluk fát ültetni. Azt az információt meg egészen egyszerűen nem osztotta meg velük, hogy ezekből a fákból fasorba nem lehet ültetni, mert azt egy jogszabályi előírás miatt nem fogadhatják el. Természetesen a kerületi javaslatok többsége fasorra vonatkozott, de sebaj, Csepel még mindig készen állt.

Mire októberben másodszorra kapta meg szinte ugyanazt a javaslatot a beruházótól a belvárosi önkormányzat, már szó nélkül elfogadta. Így végül a Kossuth téren 133, az Olimpiai parkban 25, Csepelen 186, az I. kerületben 61, a VII. kerületben pedig 20 fát fognak elültetni a Kossuth térről idén áprilisban kivágottak helyett. Egyetlen dézsás fa sem kerül V. kerületi közterületre vagy udvarba, és a pótlás 63%-át sem itt teljesítik.

Pénzt vagy életet?

A Belvárosból nézve ez a végeredmény pont olyan, mintha azzal vigasztalnának, hogy az Amazonas melletti esőerdők megvannak. Lehet, hogy a kerületiek szempontjából még az is hasznosabb megoldás lett volna, ha a beruházó Országgyűlés Hivatala a második körben kivágott fák után is pénzbeli megváltást fizet, hiszen akkor további 78,8 millió érkezhetett volna a Környezetvédelmi Alapba. Az alap forrásait köztisztaságra, hulladékgazdálkodási feladatokra, a zöldfelületek védelmére és fejlesztésére, valamint zaj-és rezgésvédelemre lehet felhasználni – és mindegyikre volna még mit költeni.

Kattints és nem maradsz le a friss posztokról:

Mert feltalálták, hogy dezodorálni lehet a luxust. A budoárhangulathoz ugyanis utcai szagosítás is jár az Il Bacio Di Stile luxusáruháznál. Így aztán illatfelhőben térdig gázolva lehet a százezres cipőket nézegetni az Andrássy úti kirakatokban.

A pékhez a sülő kenyér illata, a pecsenyesütőhöz a hurkaszag, a hamburgereshez a sült krumpli szaga csalogatja az éhes vevőt. A nemrég megnyitott, sokat fényképezett elitbolt pedig gondolt egy nagyot, és kirakatai alól légfrissítőt permetez az Andrássy úti forgalomba. Nem bízták a véletlenre, hogy felfigyeljünk erre az újításra: irgalmatlan mennyiségben, füstként gomolyog elő a fújókákból a szagosított pára. Szellősebb napokon a figyelmesebb járókelők még a Bajcsy-Zsilinszky út torkolatánál is felkaphatják az orrukat erre a Budapesten egyedülálló marketingfogásra. Kíváncsi lennék rá, vajon a gazdit shoppingolni kísérő ölebek érzékeny szaglószerve hogyan reagál minderre. Fel sem emelik a lábukat? Vagy csak egyszer próbálkoznak, aztán kapnak egy szép löketet a bundájukba a gezarolból? 

Van ebben az egészben valami kicsavart társadalmi igazságtétel is: aki a vékony pénztárcája tudatában be se mer lépni a rongyrázós sznobizmus palotájába, itt legalább a luxus szagával jóllakhat. Csak az a kár, hogy ennek a luxusnak vécéillatosító szaga van. 

Kattints és nem maradsz le a friss posztokról:

Három százast tettem a kabátom zsebébe, és elindultam a Kossuth Lajos utcán. Mire átértem a Ferenciek terei aluljárón, már mindet elkérték. Nem jutott a vak koldusnak a lépcsőn, és hiába próbálkozott két fiatal hajléktalan. És tudtam, hogy a Városház utcai CBA ajtajában most is ott fog ülni az öreg nénike, várja, hogy valaki az aprót a markába nyomja. Már fel sem nézek, nem nézek az arcukba, és nem is tudok mit mondani nekik. Szégyellem magam, hogy ha már nem tudunk adni nekik, inkább elvesszük az utolsó megmaradt tulajdonukat, a szabadságukat is.

Azt mondja a főpolgármester, hogy képtelenség akár megbecsülni is a budapesti hajléktalanok számát. Én meg azt mondom, hogy itt élve, a belváros utcáit járva képtelenség nem észrevenni, hogy az elmúlt két-három évben megsokszorozódott a nincstelen, hajléktalan emberek száma. Korábban szinte minden utcában aludt valaki, aluljárókban, télen persze többen is – most vannak napok, amikor szinte minden V. kerületi kapualjban ül valaki. Szakadt kis bőröndje, szatyra mellette, és a semmibe néz. Látszik, hogy épp most szállt le a Nyugatiban a vonatról, utolsó pénzén vonatjegyet véve, hogy azt reméli, majd itt, Budapesten talán lesz valami. Lesz mit enni. Lesz kitől kérni.

A hajléktalanok száma valóban elérte a kezelhetetlen mértéket a városban, érdemi segítség helyett pedig fővárostól várják el, hogy jelölje ki, hol tilos hajléktalannak lenni. Abszurd a helyzet, mert érthetetlen, hogy miért lesz jobb, ha az aluljárók helyett külső kerületek elhagyatottabb részein épülnek majd sátortáborok. Mit gondolnak, kivel lehet elhitetni, hogy ha nem látjuk őket, akkor nem is léteznek? Ráadásul az egész jogszabályról ordít, hogy olyan emberek alkották és szavazták meg, akik még egyszer sem vették a fáradtságot arra, hogy kiszálljanak a szolgálati kocsiból és gyalog menjenek be a Parlamentbe vezényszóra gombot nyomni. 

Kiváló példa erre az V. kerület, melynek területén már alaptörvénybe foglaltan rögtön több részén is tilos hajléktalankodni, hiszen a világörökség része a Parlament, a Vigadó, az MTA épülete, a Gresham-palota és a Duna-part. Sok olyan területe van a kerületnek, ahol mértéke miatt már valóban gondot jelent a hajléktalanok jelenléte, de ezek nem a világörökségi területek. Ennek nagyon egyszerű oka van: a Duna a város szélcsatornája, emiatt aztán a partján mindig fúj a szél és hideg van. A felsoroltak közül csak a Vigadó épülete a kivétel, aminek árkádjai alatt valóban öten-hatan is alszanak rendszeresen, de ennek sokkal inkább az épület kihasználatlansága és a felújítás befejezésének évek óta tologatott időpontja az oka. 

A budapesti hajléktalankérdés nemcsak Budapest problémája. És nem azért, mert volumene miatt a város emberségesen képtelen már kezelni ezt. Az ország nyomora, a távolabbi megyék kilátástalan munkanélkülisége, az ellátatlan pszichiátriai-és szenvedélybetegségek gyűltek össze a fővárosban gócponttá. A kormány mégis magára hagyja Budapestet ebben a bajában, amikor nem vesz arról tudomást, hogy a lecsúszás szélén álló embereknek kellene segítséget nyújtani, hogy megmaradhassanak a lakásukban, a társadalomban, ne zuhanjanak az utcára, ahonnan nincs visszaút. Az érdemi segítség helyett az alaptörvényben ad arra lehetőséget a városvezetésnek, hogy a kormány helyett cselekedjen, és az egész országot érintő és jellemző szociális problémát kitiltással, korlátozással, börtönbüntetéssel fenyegetve intézzen el. Sok kárt okozott már jobboldali kormány Budapestnek, a 4-es metró örök példája ennek. Ez a mostani lépés azonban mindennél kegyetlenebb, mert az együttérzésünket veszi el tőlünk. Morbid helyzetbe kényszerít bennünket, mert azt kell mérlegelnünk, hol lehet nálunk szegénynek lenni és hol nem. A városvezetés és a kerületi polgármesterek pedig asszisztálnak ehhez ahelyett, hogy az egész országra vonatkozó, fenntarthatóbb és emberségesebb megoldást követelnének.

Kattints és nem maradsz le a friss posztokról:

Legalább négy hónapja virít a Kálvin tér egyik házán a hatalmas sörösüveg, de a reklámháló alatt homlokzat-felújítás nem volt. A Ferenciek terén nemrég lilaruhás óriásnőt feszítettek ki egy műemlékre – a gigantposzter elsöprő győzelmet aratott a városképi szempontok felett.

A macsete gyilkol, a homlokzat szépül

Másképp fogalmazva: itt a pénz beszél, nem a jogszabály. Ráadásul ebben a műfajban a szabálytalanságok több száz négyzetméteresek, így azzal sem védekezhetnek az illetékesek, hogy nem vették észre. A hatályos Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat egyértelműen fogalmaz: a városkép szempontjából kiemelt területeken – az V. kerület egész területe ennek számít – „épület valamennyi homlokzatának egyidejűleg történő felújítása esetén a közterületről látható homlokzat előtti építési állványzaton a felújítás ideje alatt építési reklámháló helyezhető el”. A további feltételek szerint a reklám nem lehet nagyobb a homlokzat hatvan százalékánál, de maximum 400 négyzetmétert foglalhat el. Három hónapnál tovább csak indokolt esetben, elfogadott kérelem esetén lehet kint. Nem lakóépületeknél még ennél is szigorúbbak a szabályok: kisebb felületen lehet hirdetni és meg kell jeleníteni a homlokzat látványtervét is. 

Borsodi reklám most és négy hónappal ezelőtt

A valóságban alig találni azonban olyan reklámhálót az V. kerületben, ahol akár egy szempontot is betartanának az előírtak közül. A Kálvin téri Borsodi reklámot először négy hónapja fotóztam, még ma is ugyanúgy ott van: az épület homlokzatán pedig semmi változás nem látható. Nyilvánvalóan nagyobb területet foglal el, mint a homlokzat hatvan százaléka. Ráadásul reklámetikai szempontból is erősen kifogásolható, hogy egyetlen négyzetcentit sem szántak arra, hogy alkohol kulturált fogyasztására intsenek.

Ősz a városban – gigantposzter a Ferenciek tere 2-n.

A Ferenciek tere 2-n, vagyis a templommal szembeni műemlék épületen az Arena Plaza reklámozza magát a Buda felé tartóknak egy hatalmas lila ruhás nőt ábrázoló molinón. Boldogan nézegetném én a csajt három hónapon át, ha valóban felújítanák az egyébként gyönyörű épület teljes homlokzatát. Itt azonban egyelőre nincs munkavégzés. 

A társasházaknak persze, hogy kell a bevétel, és amelyik boldogulni akar, plusz bevételt keres például a homlokzata rendben tartásához – jól teszi. Mert lehet ezt kulturáltan, a városképi szempontok tiszteletben tartásával is csinálni. A jó példa erre az 1878-ban épült Madarász-ház a Vámház körúton, ott a gyilkos macsete alatt dolgoznak is a homlokzaton.

Kattints és nem maradsz le a friss posztokról: