Melyik a kínosabb: hogy sohasem működik a hangjelzés a Károly körúti gyalogátkelőknél vagy az, hogy a Kossuth téri Teiresziasz-szobor kezéből most is ellopták a fehér botot?
Két éve óriási hírveréssel adták tudtunkra, hogy a Budapest Szíve program keretében elkészült Károly körút most már akadálymentes a látássérültek számára is, hiszen nemcsak taktilis, azaz fehér bottal is érzékelhető sávokat alakítottak ki a gyalogátkelőhelyeknél, hanem a jelzőlámpa hangjelzést is ad. Ha jól emlékszem, a píárakció keretében látássérültek részvételével meg is mutatták, milyen jó és európai lett minden. A baj csak az, hogy a hangjelzés azóta sem működik.
A közlekedési lámpákra szerelt eszközök láthatóan megvannak, de nem beszélnek. Így a látássérült embernek két lehetősége marad, ha át akar kelni az úton: vagy a fülére hagyatkozik, és elindul, amikor nem hall autót, vagy vár egy másik járókelőre, akitől segítséget kérhet. Csodálkozom, hogy ilyen laza az EU ebben az ügyben, hiszen általában a beruházás utóéletét dokumentálni, a későbbi üzemeltetést garantálni kell a közösségi pénzek elköltése esetén.
A jelképek terén egyébként jól állunk. Kevesen ismerik, mert két másik, népszerűbb alkotás között húzza meg magát, de itt az V. kerületben, a Vígadónál van egy tapintható szobor, ami a budai panorámát teszi kézzel is érzékelhetővé. 2005-ben avatták Oláh Mátyás László Teiresziász-szobrát a Kossuth téri metrómegállóban. A buszról, villamosról ismert piktogram alapján megmintázott vakvezető kutyás férfi kétségkívül gondolatébresztő szobra eddig még szerencsésen elkerülte nemcsak a nemzet főtere szoborcserélgető ötleteit, de a zsánerszobrok tömegét elkészíttető kerületi városvezetés bulváros ízlésének sem esett áldozatul. Morbid, de a bronzból készült fehér botot mindig ellopják a kezéből a kamerák és a biztonsági őrök jelenléte ellenére is. Egy Columbo szobor árából vajon hányszor lehetne pótolni a fehér botot? Szombaton van a vakvezető kutyák világnapja, szép gesztus lehetett volna.
Kattints és nem maradsz le a friss posztokról: